A továbbképzési rendszerben közreműködő szakemberek képzése, nyilvántartása


Az NKE Közigazgatási Továbbképzési Intézet gondoskodik a közszolgálati továbbképzési rendszerben közreműködő oktatók, trénerek, tutorok, a programok minősítésében résztvevő szakértők, illetve a minőségbiztosítási rendszerben tevékenykedő szakemberek kiválasztásáról, felkészítéséről, továbbképzéséről és nyilvántartásáról.

Programminősítési szakértők

A programminősítési szakértők olyan, kiemelkedő szakmai tudással, közigazgatási ismeretekkel, képzési tapasztalatokkal rendelkező szakemberek, akik szerepet vállalnak a közszolgálati tisztviselői képzési rendszer folyamatainak megvalósításában. Ennek keretében vizsgálják a minősítésre benyújtott továbbképzési programok szakmai tartalmi és formai követelményeknek való megfelelőségét, elvégzik a program célcsoportra történő testre szabásának, belső koherenciájának, az alkalmazott módszereknek, és eljárásoknak a céllal, célcsoporttal, tartalommal való megfeleltetését, vagyis minősítését. Szakértői munkájuk alapján dönt a Közigazgatási Továbbképzési Kollégium az adott program továbbképzési programjegyzékbe való bekerüléséről. A programminősítési szakértők névjegyzékét az NKE Közigazgatási Továbbképzési Intézet vezeti.

Oktatók, trénerek, tutorok

Az oktatók, trénerek, tutorok a közszolgálati továbbképzési programok megvalósításában részt vevő, komoly szakmai tapasztalattal és közigazgatási, illetve felnőttképzési ismerettel rendelkező szakemberek. Az oktatók a hagyományos jellegű tantermi, előadás vagy konzultáció típusú képzéseken, a trénerek pedig a gyakorlatorientált, alacsony létszámú csoportokban történő képzéseken működnek közre. A tutorok az e-learning tananyagok elsajátítását támogatják on-line technológiai megoldások segítségével. Az oktatók, trénerek, tutorok névjegyzékét az NKE Közigazgatási Továbbképzési Intézet vezeti.

Oktatás-módszertani szakértők

Az oktatás-módszertani szakértők részben a továbbképzéseken közreműködő oktatók, trénerek, tutorok, részben az alapvizsga felkészítőkön tevékenykedő alapvizsga konzulensek munkáját támogatják, ellenőrzik, javaslataikkal segítve az oktatókat, konzulenseket a minél változatosabb és eredményesebb oktatás-módszertani megoldások alkalmazásában.